05
2022Szandi a mentorprogramban
Szandi tele kétellyel érkezett a mentorprogramunkra, azzal a céllal, hogy kutyákat szeretne fotózni.
Nagyon hamar mind a kételyei, mind a kutyafotós tervei elillantak.
Helyette bejött a képbe az akt és budoir fotózás, amely minden kétséget kizárva Szandi pályája, szenvedélye és hivatása lett!
Neki ezt kell csinálni, ő ebben profi és ezt élvezi mindennél jobban.
Ráadásul mindez a képein is hihetetlenül meglátszik.
Boldogok vagyunk, hogy segíthettünk rátalálni erre az útra!
De jöjjenek Szandi gondolatai:
Teljesen kezdőként jelentkeztem a programra, gyakorlat nélkül (annak ellenére, hogy OKJ tanfolyamra jártam) , egy kompakt fényképezőgéppel, amit még nem sokat használtam. Semmi magabiztosságom nem volt ezen a területen, és igazán nem is tudtam elképzelni, hogy meg tudnám állni a helyem fotósként.
Azért jelentkeztem, mert szerettem volna megtanulni fotózni. Illetve a fotózás által szerettem volna egy sokkal szabadabb, kreatívabb életet kialakítani. Amit persze nem tudtam elképzelni, hogy hogyan tudnám elérni.
A közös munka minden percét élveztem, fantasztikus embereket ismertem meg Andi és Peti személyében. Nagyon közvetlenek, olyan értékrenddel, amivel nagyon könnyű azonosulni.
Péter segítségével megtaláltam azt a vonalat a fotózásban (női akt és boudoir), amivel annyira lelkesen foglalkozok, hogy az egész környezetem is érzékeli ezt. Ennek hatására nagyon sok támogatást kaptam a családomtól és a barátaimtól is.
Már nem kérdőjelezi meg senki, hogy én fotózással fogok foglalkozni.
Magabiztos lettem, érzem magamon az erőt, hogy képes vagyok elérni amit szeretnék. Van még mit tanulnom, van még hova fejlődnöm, de már nem félek a kisebb akadályoktól, mert tudom, hogy képes vagyok arra, hogy megoldjam.
Hajlamos voltam tologatni a feladataimat, hogyha komfortzónán kívül esik, vagy ha éppen elvitt a bizonytalanságom. Legnagyobb erőt az adta, hogy Péterék mellettem voltak, támogatottak, ha kellett tükröt állítottak elém, hogy észre vegyem ha éppen hárítok vagy feladnám félelemből.
Fantasztikus gyakorlatok, teljesen személyre szabva, azt nézték, hogy engem mi érdekel, nekem mire van szükségem, én hogy tudnék jobban fejlődni.
Nem csak a “fotós pályámra” volt hatással a mentorprogram, hanem az egész életemre (még ha túlzásnak is tűnik), 3 hónap alatt olyan személyiségfejlődésen mentem keresztül, amire nem is számítottam.
Amikor jelentkeztem a programra, tartottam tőle, hogy hogy fog beleférni az életembe vizsgára való felkészülés, saját vállalkozás vezetése, 1 hónapja befogadott kutya mellett, majdnem elhalasztottam a kezdést. Miután elkezdtük sokat segítettek abban is, hogy szem előtt tartsam a prioritást, hogy összpontosítsak, és hogy tudjam mindent a helyén kezelni.
Pozitív hatással lett a folyamat a jelenlegi vállakozásomra is, hogy lehetne átalakítani úgy, hogy élvezetesebb legyen. Sőt még a vizsgára való felkészülésemben, és a hozzáállásomon is segített.
Ezért is ajánlanám mentorprogramot mind kezdő fotós és már rutinos fotósoknak is, hogy megtalálhassák az életben saját útjukat.