Amikor futásaim során a dombtetőre érek és körbe tekintek, a messzeségben elterülő táj mindig emlékeztet arra, milyen kicsik vagyunk mi emberek ebben a hatalmas világban. Mint porszemek a végtelenben.

Ez a pillanat, amikor “kizoomolunk” és rálátunk a nagy képre, egyértelművé válik, hogy sok, általunk fontosnak vélt dolog valójában mennyire jelentéktelen. Azok a problémák, stresszforrások, amik nap mint nap foglalkoztatnak bennünket, a távoli perspektívából nézve eltörpülnek. Az, amit a mindennapokban kritikusnak érzünk, gyakran csak az elménk játéka.

Ezért fontos, hogy ne ragadjunk le az apróságoknál. Amikor képesek vagyunk túllépni a kis dolgokon, amikor nem ezekre koncentrálunk, akkor kirajzolódik előttünk a lényeg. Megértjük, hogy valójában mi számít igazán.

Ez a perspektíva lehetőséget ad arra, hogy újraértékeljük a helyünket a világban, és hogy milyen szerepet szeretnénk vállalni benne. Emlékeztet arra, hogy bár aprók lehetünk, mégis képesek vagyunk jelentős változásokat eszközölni – saját életünkben és mások életében is.

Látnunk kell, mi a fontos. Az, hogy aprók vagyunk a világban, nem jelenti azt, hogy jelentéktelenek lennénk. Épp ellenkezőleg, ez az alázatosság érzése segít meglátni és értékelni az élet valódi szépségét és csodáját. A perspektíva ereje abban rejlik, hogy emlékeztet minket: van lehetőségünk választani, mire szenteljük az időnket és energiánkat. És ez a választás határozza meg, milyen életet élünk.
– Péter

(A képet egyik futásom közben csináltam mobillal)