12
2021Mumus a fotózás
Sokan mumusnak tartják a fotózást, félnek attól, hogy átváltoztatják őket, vagy feszengve érzik majd magukat.
Az a küldetésünk, hogy megmutassuk minden gazdinak, milyen jó élmény is lehet egy fotózás a kutyájával.
“Először is nagyon köszönöm a kedves szavakat, nagyon jó pozitiv visszajelzést kapni, megerősít abban hogy jó úton járok a kis ördöggel
Nagyon jól éreztük magunkat Nálatok, és azt hiszem a Cafi viselkedése is remekül tükrözte milyen jó hangulatot, közeget sikerült varázsolnotok a stúdióban, mint mondtam, nehezebben oldódik idegen környezetben, de nálatok ennek semmi jelét nem mutatta, szóval nagy köszönet a pozitív élményért!
Én próbáltam választani, válogatni a képek között, szűkítettem a kiválasztott képek számát, de annyira brutálisan jó szinte mindegyik hogy nem fog menni Szeretném az összes képet kérni mert azt érzem hogy ezt a fotósorozatot nem lehet megszakítani akár egy fotó elhagyásával sem.
Most már elárulhatom hogy utálom ha fotóznak, szóval egy kisebb mumust küzdöttem le hogy Nálatok voltam, de az eredmény magáért beszél, és nem csak a Cafit néztem a képeken. Ő róla meg csak szuperlativuszokban tudok beszélni a képek kapcsán, igazi pozőr a kisfiú Annyira jól kihozza minden oldalát a sorozat, hogy az elképesztő! Szóval hatalmas köszönet még egyszer :)”
Szilvi és Cafi