19
2022Mentorprogram: Szabina visszajelzése
Szabina – Your Dog Photo – mentoráltunk visszajelzése a Mentorprogramunkról:
Gyerekkorom óta foglalkoztatott a gondolat, hogy a fotózás, különösen az állatfotózás közel áll hozzám, de mindig kevésnek éreztem magam hozzá.
Januárban hirtelen elhatározásból megkerestem Pétert, mindössze abban szerettem volna segítséget kérni tőle mint általam ismert, elismert és régóta követett fotóstól, hogy segítsen egy hatékony irány meghatározásában, hogy a munkám mellett hogyan lehetne elindulnom a fotózás felé vezető hosszú úton.
Nem hallottam akkor még a mentorprogramról, de az első beszélgetésünk annyira pozitív élmény volt, hogy bár bizonytalanul és sok kétség mellett (magam felé), de belevágtam.
A program 10 hete rengeteg pluszt adott, mind önmagam megismerésében, mind abban, hogy egy számomra teljesen új világ nyílt meg előttem.
Hihetetlenül gyorsan eltelt ez az idő. Mind a személyes beszélgetések, mind a gyakorlati órák hatékonyak, izgalmasak, feltöltőek, változatosak voltak, mindig az én saját igényeimre, hiányosságaimra, fejlődésemre fókuszálva.
Péter őszintesége, ha kellett keménysége, finom figyelme szinte észrevétlenül vitt előre az úton. Segítségével egy olyan világba csöppentem, ahol minden alkalommal feltöltődhetek, ami szabadságot és őszinte örömet okoz.
Én maradtam a kutyafotózásnál, imádom a sok váratlan szituációt, hogy minden alkalom más és más, hogy mindenkivel másképp tudok kapcsolódni, hogy az állatokkal már önmagában feltöltődést jelent együtt lenni, hogy rengeteg új embert ismerhetek meg ezáltal, hogy adni tudok másoknak, hogy láthatom, érezhetem más örömét, amikor nézik vagy megkapják az elkészült fotókat.
Nem lenne teljes a kép, ha Andi szerepét nem emelném ki külön, aki rendkívüli harmóniában egészíti ki Pétert, természetes, magától értetődő érzékkel átvezetve a nehezebb pontokon és időszakokon.
Andi és Péter, nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem a programban, köszönöm a sok élményt és tapasztalatot, az őszinteséget, a nyitottságot és ami nagyon fontos, az összetartó, különleges közösséget, amit általatok kaptam.