Jelentkezés fotózásra
Örülünk, hogy érdeklődsz a fotózásaink iránt.
Hamarosan küldünk neked egy tájékoztató emailt, amiben minden hasznos információt megtalálsz.
Ha nem kapsz emailt 2 napon belül, akkor gyanakodj valamilyen hibára és jelezd nekünk.
Andi és Péter – Vizslafotózás
+36304361420
info@vizslafotozas.hu
Visszajelzések a fotózásainkról:
LEIA

Tényleg hosszú utat jártunk be Leia-val az elmúlt három évben, közel sincs vége, de örülök neki, hogy meg tudtuk ezt örökíteni.
Már bele is néztünk a képekbe, gyönyörűek! Látszik rajtuk az, amit éreztünk is, hogy hihetetlen profizmussal álltok az egészhez, ezt úgy, hogy közben végig jó hangulat volt. Ami megdöbbentő volt, hogy hiába fáradt el Leia is, látszott rajta, hogy jól érzi magát a közeletekben, nekem pedig ez volt a legfontosabb, érezte ő is azt a kedvességet és nyitottságot, amit mi is.
Amit Ti csináltok az nagyon szuper, röviden így lehetne összefoglalni, mi pedig nagyon hálásak vagyunk, hogy megtapasztalhattuk

A képeket pedig már most nagyban válogatjuk, de nincs könnyű dolgunk , de írok, ha sikerült

Fanny és Noir

Először is nagyon köszönöm, köszönjük a lehetőséget. Ezt Fanny és Noir nevében is bizton állíthatom:)
Szabó Andrea
Csodalények vagytok Ti így ketten, örülök, hogy megismerhettelek titeket és láthattam, hogyan, milyen profizmussal, szeretettel, alázattal dolgoztok. Mindketten kiválóan beszélitek az emberek meg a négylábúak nyelvét is, szavak nélkül is. Peti nem csak csodálatosan zseniális fotós, de ahogyan kommunikál a kutyákkal (és az emberekkel:), leírhatatlan. Úgy éreztem , nem csak én, de a kutyáim is, hogy már régóta ismerünk titeket. Köszönjük az élményt.
És akkor beszéljünk arról a több száz képről, amit Peti alkotott! És arról is, hogy mennyire nehéz volt kiválasztani a több mint félezer képből a retusálásra várókat.
Köszönöm, nagyon-nagyon köszönöm nektek!
Vigyázzatok magatokra!
Puszillak titeket, Fanny és Noir pedig pacsit küld:)
Kezdeném azzal, hogy életünk egyik legnagyobb élménye volt a fotózás veletek, amit szívből köszönünk!
Bíró József
Viszont most aztán feladtátok a leckét! Ennyi jó fotóból, hogyan válasszunk keveset? Első körben lett 117 elemű listánk, amit nyilván tudnánk még szűkíteni, de már ennyiből is látszik, hogy mennyi kép tetszik.
Nagyon köszönjük, ámuldozunk a fotókon. 🙂
Azt hiszem, nem tudom elégszer megköszönni, és elismételni, mekkora élmény volt ez nekünk (az elmúlt 20 évben konkrétan egyszer voltunk műtermi fotózáson: az esküvőnk után két héttel, akkor is szülői kényszerből… ), és milyen boldogság a kuttyokat ilyen profi közös fotókon látni.
Még egyszer köszönjük, és remélem, fogunk még találkozni!
Hatalmas élmény volt Nálatok fotózkodni!
A fotózás előtt izgultam és izgatott voltam, de már mikor megérkeztünk és egész idő alatt is teljesen nyugodt lettem,az általatok teremtett laza, közvetlen, barátságos mégis teljesen profi légkörtől.
Már ott is tudtam, hogy szuper lesz az eredmény, de nagyon jó volt egyből néhány képre ránézni a kamerán, hogy tényleg teljesen eltaláltátok amire gondoltam és Papayát is nagyon profin instruáltátok! Nagyon elégedett voltam azzal is, mennyire sok és sokféle kép keletkezett, tényleg szinte lehetetlen volt választani!
A képek nagyon nagy önbizalmat adtak és teljesen visszatükrözik a Papayával való különleges és szoros kapcsolatomat és az ő kutyus személyiségét is.
A karácsonyi képek, amiket ajándékba szántam nagyon nagy örömet okoztak az egész családnak és a barátaimnak 🙂
A Szerelmemet a képek segítségével találtam meg. Minden képért teljesen oda van és minden képen más és más tetszik neki, azt mondta szerencsés aki láthatja őket 🙂
dr. Gémesi Dóra