Egy útmutató azoknak, akik tudják, hogy a párjuk nem rajong az ötletért – de mégis szeretnék, hogy eljöjjön.

Sokszor keresnek meg minket úgy, hogy a levelek végén ott van egy félmondat:
„Csak azt nem tudom, hogyan mondjam el otthon…”
Hogy miért fontos ez nekem.
Hogy miért nem csak egy „fotózás” ez.
Hogy miért nem arról szól, hogy legyen pár posztolható kép.

Hanem valami egészen másról.

Mert nehéz megfogalmazni azt, amit az ember maga sem tud pontosan.
Azt, hogy szeretne valamit megőrizni.
Azt, hogy a kutya, a párja, a közös történetük – most van. És nem biztos, hogy mindig lesz idő újra megélni, újra elmondani, újra lefotózni.

De amikor valaki próbál erről beszélni, könnyű félrecsúszni.
Sok férfi úgy érzi, ez egy „kötelező kör”, amit túl kell élni.
Egy olyan program, ahol „majd biztos beállítanak”, „csináljunk már gyorsan pár képet”, „jó lesz ez neked” típusú mondatok hangzanak el.
És senki nem magyarázza el nekik, hogy ez nem ilyen.

Szóval most megpróbálunk segíteni.
Olyan szavakat adni, amit talán könnyebb kimondani.
Vagy amit csak el lehet küldeni annak, akit szeretnél, hogy ott legyen veled.

---

„Segítenél nekem valamiben?”

Tudom, hogy nem te találtad ki ezt a fotózást.
És azt is sejtem, hogy nem feltétlenül ez a program, amitől feldobódsz.
De nekem most ez fontos.
Nem a képek miatt. Hanem miattunk.
Azért, mert szeretném megőrizni azt, amik most vagyunk.
Nem tökéletesen. Nem beállítva. Csak őszintén.
Hogy egyszer majd visszanézhessük, hogy így voltunk együtt. Így szerettük egymást. Így volt velünk a kutyánk.

Nem kell mást csinálnod, mint jönni.
Nem kell szerepet játszanod.
Nem kell „jó arcot vágni”.
Csak lenni. Ott lenni. Velem. Velünk.

És ha azt mondod: „oké, legyen” –
az nekem sokkal többet jelent majd, mint egy fénykép.

---

És ha téged inkább a racionális dolgok győznek meg – hadd mondjak néhányat:

• Nem lesz hosszú. Nem egy fél napos szenvedés.
• Nem kell feszengeni. Nem kell semmilyen „szerepet” játszani.
• A kutyád sem kell, hogy tökéletesen viselkedjen. Nálunk az a normális, ha nem teszi.
• Nem nyálas. Nem giccses. Nem szívecskés lufis.
• Nem azért készül, hogy mindenki lássa – hanem hogy mi emlékezhessünk.
• Nem baj, ha nem élvezed az első percétől – mi így dolgozunk: úgy, hogy akkor is jó érzés maradjon, ha valaki zárkózottabb, csendesebb, vagy épp teljesen másra számított.

És még valami:
Tényleg sok férfi érkezik hozzánk úgy, hogy „nem szereti a fotózást”.
Aztán sokan úgy mennek el, hogy nem csak túlélték – de még nevetni is volt kedvük közben.

---

Ha ezt most olvasod, és magadra ismersz – talán csak ennyit szeretnél mondani:
„Ez most nekem fontos. És nem akarom nélküled.”
Mi pedig azon leszünk, hogy ez az élmény ne csak egy fotózás legyen.
Hanem valami, amihez jó lesz visszanézni – fejben is, képekben is.