A fejlődés sosem egyszerű. Gyakran szembesülünk a kérdéssel, hogy mennyire szabad hibáznunk és mennyire vállalhatjuk fel ezeket a hibákat. Vajon rejtegetnünk kell őket, vagy lehetünk őszinték magunkkal és másokkal? Társadalmilag gyakran úgy vagyunk kondicionálva, hogy a hibázás egyfajta kudarc, egy tragédia, ami elől el kell bújni.

De vajon helyes ez a hozzáállás? A hibázás valójában elengedhetetlen része a tanulásnak és a fejlődésnek. A kérdés tehát nem az, hogy hibázunk-e, hanem hogy hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket.

Amikor visszajelzést kérünk, fontos megfontolni, hogy kitől és milyen célból tesszük ezt. A visszajelzés nem mindig könnyű feladat, sem adni, sem fogadni. Gyakran előfordul, hogy a kedveskedéssel próbáljuk elsimítani a dolgokat, de ez nem segít valódi fejlődésben. Fontos, hogy olyan visszajelzést kérjünk és adjunk, ami valóban építő és hasznos.

A visszajelzések gyakran bizonytalanságot okoznak, és lelkileg fel kell készülni rájuk. Hogyan lehet a visszajelzést objektívvé tenni? Milyen fájdalmas szembenézni a hibáinkkal, de milyen fontos is ez! Az ember a hibákból erősödik, és ezáltal javulhatnak a szolgáltatásaink is. Ehhez azonban stabil önértékelésre van szükség, hogy ne csússzunk el, és tudjuk, hogyan kezeljük a kapott kritikát.

Mindezekről beszélgettem Kiss Annával, klinikai szakpszichológussal és pszichoterapeutával. Érintettük azt a gondolatotot is, mennyire értékes lehet egy jó terápiás kapcsolat, és hogyan segíthet a belső hang, a belső pszichológus fejlesztése abban, hogy ne függjünk folyamatosan külső segítségtől.

Ha érdekel bővebben, hogy milyen gondolatokat osztottunk meg a témában, hallgasd meg a beszélgetésünket a PhotoMind podcast legújabb adásában. Itt megtalálhatod azokat az eszközöket és perspektívákat, amelyek segíthetnek abban, hogy jobban megértsd és kezeld a fejlődéshez szükséges kihívásokat.
– Péter