Fotózásról: Leia

Szeretnénk elképesztően megköszönni a tegnapot.

Tényleg hosszú utat jártunk be Leia-val az elmúlt három évben, közel sincs vége, de örülök neki, hogy meg tudtuk ezt örökíteni.

Már bele is néztünk a képekbe, gyönyörűek! Látszik rajtuk az, amit éreztünk is, hogy hihetetlen profizmussal álltok az egészhez, ezt úgy, hogy közben végig jó hangulat volt. Ami megdöbbentő volt, hogy hiába fáradt el Leia is, látszott rajta, hogy jól érzi magát a közeletekben, nekem pedig ez volt a legfontosabb, érezte ő is azt a kedvességet és nyitottságot, amit mi is.

Amit Ti csináltok az nagyon szuper, röviden így lehetne összefoglalni, mi pedig nagyon hálásak vagyunk, hogy megtapasztalhattuk 

❤️

A képeket pedig már most nagyban válogatjuk, de nincs könnyű dolgunk , de írok, ha sikerült.